Templomok

Stonehenge

Stonehenge

2014. 06. 12.
Ugyan most egy kicsit szokatlan lehet a csoportosításunk, és való igaz, felmerül a kérdés, vajon mit kereshet egymisztikus kőépítmény a templomok közt, pont a St Paul Katedrális mellett? Természetesen félreértésről szó sincs, csupán úgy éreztük, a hittel és vallással átitatott kövek méltóan állhatnak a katedrálisok és apátságok végeláthatatlan sorában, melyről Te is megbizonyosodhatsz, ha végigolvasod a cikket!

   A Stonehenge olyan építmény, akár a piramisok Egyiptomban. Ma csak ámulunk rajtuk, s el sem tudjuk képzelni, hogyan kerülhettek oda, hogy voltak képesek annak idején létrehozni ekkora építményeket, mikor semmilyen gép nem állt az emberek rendelkezésére. Persze mindenre megvan a tudományos magyarázat, de valljuk be, jobban szeretjük azt hinni, hogy ez mind egy-egy csoda, különben elveszítenék misztikusságukat, így van ez Anglia régészeti kincsével is, a Stonehenge-dzsel. Mindazonáltal egy kicsit azért betekinthetünk régi időkre visszanyúló történetébe!
   A régészek tudomása szerint Stonehenge alapjait körülbelül Kr. e. 3100-ban tették le. Ekkor ásták ki az árkot, mely nagyjából egy 100 méter átmérőjű kört foglalt magában, melynek külső és belső oldalán is töltést alakítottak ki. Két bejárat készült, ezek közül az észak-keletit választották főbejáratnak, itt állították fel Stonehenge első kőoszlopait, köztük a még ma is látható Áldozókövet. Ebből kifolyólag, aki ma ellátogat ide, az olyasmit láthat, amit mához képest több, mint 5000 évvel korábban, számunkra elképzelhetetlen módon állítottak fel emberek! A töltés belső oldalán pedig sekély lyukakat ástak, ezeket az elhamvasztott holttestek temetkező helyeként használták.  A kutatások során azonban további emberi maradványokat is találtak, melyekből kiderült, hogy összességében körülbelül 200 embert temettek el itt valamilyen formában,így ezzel Stonehenge a legnagyobb új kőkorszakbeli temetőnek számít a Brit-szigeteken. A terület közel 500 évig töltötte be ezt a szerepet, majd elhagyták.
   Az úgynevezett Harangedényes kultúra népe Kr. e. 2500-ban érkezett erre a tájra, s ők voltak azok, akik az első köveket felállították a kör közepén, amiket mintegy 390 km-rel arrébbról, a walesi Preseli-hegységből hoztak vízen és szárazföldön át. Több mint száz emberből alkotott, elképesztően jól szervezet csoportra volt szükség ehhez. Miután a köveket sikerült elhozniuk idáig, két nyitott koncentrikus körben állították fel őket. A bejárati köveket pedig úgy helyezték át, hogy egyikük a nyári napforduló idején pontosan a napkelte helyén legyen, ha a középpontból nézték. Ettől kezdve a Stonehenge új szerepet töltött be, és már nem csak temető volt, hanem időmeghatározásra is alkalmas egység.
   Pár száz évvel később átrendezték az egészet. Belül kialakították a patkó formát, valamint a körülbelül 30 darab homokkőtömbből álló külső kört, melyet ekkor zártak le felülről. A feltevések szerint fa gerendákon görgetve juttatták el végső helyükre a kőtömböket, majd további fa szerkezetek segítségével állították fel őket. Mindezeket kőkalapácsokkal igyekeztek sima felületűre formálni, ami szintén hosszadalmas, megterhelő munkát igényelt. A monumentális építmény egy része ma is látható, ám sajnos már csak töredéke annak, amit hajdanán megalkottak. Ennek ellenére, akinek ideje engedi, látnia kell a Stonehenget, hiszen elképesztő érzés, ahogy a látványától megelevenedik előttünk a több ezer éves történelem, hogy láthatunk valamit a valóságban, egy élő példát arra, hogy számunkra szinte felfoghatatlan időtávlatban is éltek emberek ezen a Földön, akik nagyokat alkottak!
   Legegyszerűbben autóval lehet idejutni, de természetesen más lehetőségek is vannak. Londonban a Waterloo állomásról óránként kétszer indul vonat Salisburybe. Ez körülbelül 90 percet vesz igénybe, majd át kell szállni a Stonehenge Tour Busra, ami egyenesen odavisz minket az építményhez.  Az utazás ára egy felnőttnek 14 £ , egy gyereknek (5-15 éves korig) 9 £, teljes családnak (2 felnőtt plusz maximum 3 gyerek) pedig 40 £. Amennyiben csak a Stonehenge-et szeretnénk megtekinteni , az is belépőjegy fizetésével jár, a busz út árán felül felnőttenként további 13,90 £, gyermekenként 8,30 £-ot kell fizetni, valamint igénybe vehető diák és nyugdíjas jegy, ami 12,50 £, illetve a családi jegy 36,1 £, ám fontos tudni, hogy az ide váltott belépők egy teljes évre szólnak!  Azonban részt vehetünk különböző szervezett túrákon is, egyik ilyen során elvisznek minket Stonehengehez, majd megtekinthetjük a hatalmas, mai napig épségben maradt Bath nevű római kori fürdőt, melyről nem szólnak az útikönyvek, pedig joggal érdemelne ki pár oldalt régi szobraival, a ma is vízzel feltöltött medencéjével és gyönyörűen cizellált épületeivel. A római korba való betekintés után pedig elérkezünk utolsó állomásunkig, a méltán híres Windsori kastélyhoz, ahol megpihenhetünk, romantikus sétára indulhatunk pompás kertjében, vagy megcsodálhatjuk magát a hatalmas kastélyt kívül-belül. Ez a túra egy felnőtt számára 77 £-ba kerül, gyereknek pedig 66  £-ba, de ezek az árak függenek attól is, hogy hány fővel utazunk együtt, illetve választhatunk másik utat is. Érdemes ezeknek utána nézni!
   Amit még fontos tudni a Stonehengeről, hogy 1986-ban az UNESCO a világ kulturális örökségének részévé nyilvánította. További érdekesség, hogy az elmúlt hónapokban egy külső, interaktív kiállításon dolgoztak a misztikum közelében. Kisebb házikókat építettek ide, hasonlóakat, mint amikben az újkőkorszakban éltek az emberek. Ennek célja, hogy megismertesse a mai generációkkal, hogyan éltek elődeink, milyen eszközöket, technikákat használtak akkoriban. Ez egyaránt izgalmas programot nyújthat a kisebbeknek, mind a történelem iránt érdeklődő idősebbeknek is. A publikum előtt idén májusban nyitják meg az egyedülálló házacskák kapuit, érdemes a látogatást akkorra időzíteni, hogy elsőként legyen részünk ebben az elképesztő élményben!
   A Stonehenge egy olyan történelmi alkotás, melyet mindenki ismer, és csodál. Mondhatni Anglia egyik ikonikus építménye, amit látni kell legalább egyszer egy életben! Érezni azt, mikor megállunk a monumentális kőtömbök előtt és elképzeljük, hogy több ezer évvel ezelőtt, pont ugyanott kőkorszaki emberek energiát nem sajnálva olyasmit alkottak, amit sosem feled az emberiség!


S ki hitte volna, hogy ez a különleges erővel bíró kőépítmény még oly nagy hírnévnek örvendő énekeseket is megihlet, mint Ylvis, aki a Fox című számával bombaként robban be nem is olyan rég a köztudatba? A videó itt:





 
Főbb infók a Stonehenge-ről:
Elérhetőség A344, Amesbury, Wiltshire SP4 7DE, Egyesült Királyság
Nyitvatartás 2014 április-május : minden nap 09:30-19:00,
2014. június-augusztus: minden nap 09:00-20:00
2014. szeptember- október 15.: minden nap 09:30-19:00
2014. október 16-2015. március 15.: 09:30-17:00
Akadálymentesítettség tolókocsival megtekinthető, vakvezető kutya behozható
Árak Stonehenge belépő:
Felnőtt:                                            13,90 £,
Gyerek (5-15 éves korig):                    8,30 £,
Diák és nyugdíjas (60 év felett):           12,50 £,
Családi jegy(2felnőtt+ max. 3gyerek):   36,1 £
Megközelítés Waterloo vonatállomásról óránként kétszer indul vonat Salisburybe, innen a Stonehenge Tour Bus megy tovább Stonehenge-hez
Idegenvezetés Vannak kifejezetten ide vezető túrák, vagy akár önállóan is megtekinthető


Források: Itt Itt Itt


Tajnay Dorottya