Nevezetességek

Pub

London múltjának hangulatos tanúi - Pubok

2014. 07. 06.
Most következő cikkünkben rendhagyó módon nem egy kimondott nevezetességről írunk, így senkinek nem kell attól tartania, hogy  száraz évszámokkal teletűzdelt történelemórát tartunk. Sokkal inkább a felejthetetlen szórakozást (amelyre olykor valljuk be, mindannyiunknak szükségünk van) helyezzük előtérbe, és az ezt a tevékenységet szolgáló-népszerűsítő pubokat. Cikkünk hátralévő részében öt különböző londoni pub kerül bemutatásra, hogy aztán minden kedves olvasónk - remélhetőleg a kis ízelítőtől kedvet kapva - pubozzon britföldön egy jót!
  
   Londonba látogatva, a városi nevezetességek megtekintése és sokadszori fényképezése után érdemes egy hangulatos, történelmi múlttal és atmoszférával rendelkező belvárosi pub felé venni az irányt, hogy saját bőrünkön tapasztalhassuk meg, hogy a brit sörök kiválóak, a londoni nép pedig barátságos és bőbeszédű. Bemutatunk 5 olyan kocsmát, ahová muszáj betérned, akár egy kis nedűre, akár egy kis brit életérzésre szomjazol.
  De még mielőtt belevágnánk a mi öt kedvencünk leírásába, mindenképpen ejtenénk pár szót London szinte utcasarkonként fellelhető pubjainak szigorú viselkedési szabályairól: az asztaloknál nincs kiszolgálás, kizárólag a pultnál lehet rendelni. Itt nem illik borravalót adni, mint egy étteremben, ám kötelező kedélyesen elbeszélgetni minden emberrel, aki a pár méteres körzetünkben magányosan szemez a poharával.  
 
The Nag’s Head

  Első helyen áll nálunk ez a csodaszép, ódon kis kocsma, mely nem esik messze a Harrods és Knightsbridge emberek tömegétől nyüzsgő bevásárlóközpontjaitól, mégis egy teljesen más világba kalauzol el bennünket. Belépve az ember úgy érzi, egy elhagyatott kis búvóhelyet talált, s nem is téved sokat, hisz a hely az 1820-as évekbe repít vissza minket a 21. századból. Régi portrék, sok-sok apró dísztárgy, ón bögre és egyedi csecsebecsék, valamint egy szintén fontos összetevő, a csapolt Adnams is fellelhető London eme megfakult kis ékszerdobozában. Aki pedig megéhezne, annak jó hír, hogy itt enni is lehet a kis asztaloknál. A menü tipikus angol ételeket tartalmaz, amiket az Így jártam anyátokkal nézői már jól ismerhetnek, hisz a sorozat szintén egy ilyen stílusú bár köré épült.
  Ide akkor látogass, ha századokat szeretnél visszautazni az időben. Ami a legfontosabb: sose feledkezz meg a mobilmentesség szent és sérthetetlen szabályáról!
A bárnak saját honlapja sajnos nincsen.
 
Elérhetőség 53 Kinnerton St, London, SW1X 8 ED
Nyitvatartás Hétfőtől-szombatig: 11:00-23:00
Vasárnap: 12:00-22:30
Ételt minden nap 12:00-21:00 közt lehet rendelni
Árak A belépés díjtalan, azonban a fogyasztás nem
Megközelítés Piccadilly metróvonal, Hyde Park Corner megálló


The Grenadier

   Az eredetileg tiszti szállásként használt helység 1818 óta üzemel pubként - állítólag Wellington hercege többször is beugrott a londoni Grenadierbe egy pohárka frissítőre, no meg egy kis csevejre. Néhányan még azt is suttogják, a kocsmát kísértet lakja. Ha hihetünk a szóbeszédnek, egy katona, akit kártyajátékban elkövetett csalásért itt gyilkoltak meg, nem hagyja nyugodni az iszogatókat. Az utóbbi években Madonna is gyakran járt ide ünnepelni, s a barátságos hangulatú pub angol pintjeivel, pub ebédjeivel állandó törzshelye a londoni társasági élet más résztvevőinek is.
   Így tehát, aki kíváncsi egy állítólagos szellemre, vagy esetleg abban reménykedik, hogy rákacsint Fortuna, és összefuthat egy hírességgel, annak mindenképpen a Grenadiert ajánljuk!
 
Elérhetőség 18 Wilton Row, SW1X 7NR
Honlap
Nyitvatartás Hétfőtől vasárnapig 12:00-23:00 
Árak A belépés díjtalan, azonban a fogyasztásért itt is fizetni kell
Megközelítés Piccadilly metróvonal, Hyde Park Corner megálló


The Dog and Duck

   A következő állomásunk nem máshova, mint egyenesen a Sohoba vezet, azon belül is a The Dog and Duck elnevezésű kocsmához. A jól ismert Soho-beli kocsma irodalmi múltja nem elhanyagolható, hisz nem más járt ide rendszeresen italozni, mint George Orwell  (akinek többek közt az Állatfarmot, valamint az 1984-et köszönheti az utókor). A londoni pub díszes, viktoriánus stílusban berendezett falait pazar csempe borítja, a hatalmas tükrök pedig még inkább dobnak a hely hangulatán. Ahogy a Grenadierben, úgy itt is összefuthatunk Madonnával – kétség sem fér hozzá, hogy ami az angol, azon belül is a Londonban található pubokat illeti, a popdívának remek az ízlése!
 
Elérhetőség 18 Bateman Street, London, W1D 3AJ
Honlap
Nyitvatartás Hétfőtől vasárnapig 10:00-23:00 
Árak A belépés díjtalan, azonban a fogyasztásért itt is fizetni kell
Megközelítés 14-es busszal Soho (London), Dean Street Chinatown megállóig


The Globe

   Listánk végéhez közeledve azoknak is szeretnénk kedvezni, akik a bohém pubok helyett inkább a tradicionalista bárokat választanák. A hagyományos brit londoni pub étlapjára a megszokott brit ételek dukálnak, ezen kívül fantasztikus ízű sörök a világ minden tájáról, testes vörös-, és leheletfinom fehérborok, valamint különböző röviditalok várják a betérőket. Több híres személy tartózkodott már ideig-óráig a pub falai között; a legszomorúbb történet talán Charles Dickens nevéhez fűződik – az író egy, a kocsmában tartott felolvasóestjén értesült lánya tragikus haláláról.
   Ha pedig a kocsma előtt az utcán állva felpillantunk az ablakokra, sokunknak bevillanhat egy szőke szingli képe - a legszerethetőbb filmes szingli, Bridget Jones lakása ugyanis épp a Globe felett található. Az Universal Pictures gyártóstúdiónak köszönhetően egyébként Renée Zellweger nemsokára visszatér a kedvenc szőkénk szerepében a mozivásznakra, ugyanis már beharangozták, hogy készülőben a filmsorozat 3. része!
 
Elérhetőség 43 to 47 Marylebone Road, Marylebone, London, NW1
Honlap
Nyitvatartás Hétfőtől szombatig 10:00-23:00
Vasárnap: 10:00-23:30
Árak A belépés díjtalan, azonban a fogyasztásért itt is fizetni kell
Megközelítés Picadilly metróvonal, Leicester Square megálló


The Anchor Pub

   Végül utolsó állomásunkként a Temze partján találjuk a két tűzesetet is megélt Anchor Pubot. A végleges, mai formáját 1876-ban elnyert kocsma időjárástól függetlenül mindig tömve van vendégekkel – ennek oka, hogy a közelében több közkedvelt londoni turistalátványosság is található. Egy jó sör legurítása előtt vagy után mindenképpen tekintsük meg (ha addig még nem tettük volna) a Tate Modernt, a Globe Színházat, a Southwark-katedrálist vagy a Vinopolist is.  
   A gerendás mennyezet és nyitott kandalló mellett a hely híréhez egy Shakespeare Room névre keresztelt rész is hozzájárul, melyben valódi 18. századi fenyőburkolat található, lakberendezők igazi álmaként - bár a megnézéséhez előre be kell jelentkezni.
 
Elérhetőség 34 Park Street, Southwark, London, SE19EF
Honlap
Nyitvatartás Hétfőtől szerdáig: 11:00-23:00
Csütörtöktől szombatig: 11:00-00:00
Vasárnap: 12:00-23:30
Árak A belépés díjtalan, azonban a fogyasztásért itt is fizetni kell
Megközelítés Northern metróvonal, London Bridge megálló


   Természetesen alkoholos tartalmú italokkal Londonban is csak és kizárólag azokat szolgálják ki, akik már elmúltak 18 évesek, és ezt igazolni is tudják. Valamint fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy egy jó kis sörözés után a barátokkal nem érdemes a volán mögé ülni. Helyette bátran próbáljuk ki a taxizást, ugyanis turistaként Londonban ez is kötelező, és még biztonságos is.
Jó szórakozást kívánunk!

A hangulatot pedig egy videó illusztrálja a legjobban:



Forrás: Itt


Reigl Angéla