Nevezetességek

Millenniumi híd

Millenniumi híd

2014. 11. 05.
London városát kettéosztja a Temze, éppúgy, mint Budapestet a Duna. Azonban ellentétben a hazai város 14 hídjával (2 vasúti, 12 közúti), Anglia fővárosában több mint 30 híd nyújt lehetőséget a folyón való átkelésre (mindegyik egy külön kor emlékét mutatja). Most következő cikkünkben a Millennium Bridge kerül előtérbe.

   A Millenniumi hídról (teljes nevén: London Millennium Footbridge) érdemes tudni, hogy ez London városának legelső függőhídja, melyet egyébként pont a másodezred fordulóján adtak át, és kizárólag a gyalogosok használhatják. Az azóta eltelt közel 15 évben több millióan sétáltak már át a Temzét átívelő “függőfolyosón”, mely a Bankside és City városrészek közt feszül.
   Ahogy a legtöbb londoni nevezetességnek, úgy természetesen a Millenniumi hídnak is gyorsan találtak egy becenevet (lásd például így a 30 St Mary Axe = The Gherkin, azaz magyarul Uborka) s a Millennium Bridge mellett a Wobbly Bridge épp oly elfogadottá vált a hétköznapi használatban (vagyis ez a fordítás szerint bizonytalan, hintázó, ingadozó hidat jelent). Ez, mint ahogy minden más becenév, egy sajátosságra vezethető vissza, nevezetesen, hogy a 2000-es átadást követően pont a híd kilengései miatt zárták le a monstrumot közel két évig, míg a megfelelő átépítésekkel elérték, hogy ne “hintázzon” a függőhíd a gyalogosok alatt.
   A 325 méteres hosszúságú híd egyébként a modern művészetet bemutató Tate Modern és a szintén legnagyobb londoni nevezetességek közé tartozó St Paul Székesegyház közt ível, s becslések szerint nagyjából 50-60 ezer embernek nyújt átmenő lehetőséget az év minden napján.
   A Harry Potter filmeket köztudott tény, hogy brit színészek forgatták, brit helyeken, a brit nevezetességekkel, köztük rengeteg londonival -és az eredetiben bizony brit akcentussal. Természetesen sok más nevezetesség mellett, mint például a Gloucester székesegyház=Roxfort, Londoni Állatkert, Regent Park - itt szabadította ki Harry az első részben a kígyót, a londoni Millenniumi híd sem maradhatott ki a filmekből! Egészen potnosan a Fél vér hercegben láthatjuk a valóságos katasztrófafilmre hajazó jelenetet, melyben a halálfalók meg csűrik-csavarják a hidat, ami végül drámaian a Temzében zuhan. (a híd összeomlásához egy korábbi összeomlott híd eseményeit használták, a szintén angliai Tacoma Narrows hídét, valamint jó adag számítógépes technikát).
   A híd azóta duplán a látványosságok közé sorolandó, egyrészt a függőhíd mivoltából adódó egyedisége miatt érdemelte ki e londoni jelzőt, másrészt a “filmes múltjáért”.


A már említett filmes idézet a Millenniumi hídról:




Végezetül pedig egy olyan videó, amiben a hídról látottak kerültek rögzítésre:






Főbb adatok a Millenniumi hídról:            
Elérhetőség Thames Embankment, London, Egyesült Királyság
Akadálymentesítettség Kerekesszékkel bejárható
Megközelítés Jubilee metróvonal, Southwark megálló


Riczik Petra