Friss hírek

Mamagésa szeptembertől Londonban!

Mamagésa szeptembertől Londonban!

2014. 09. 02.







Ha kellőképpen lefárasztottak a mindennapok, a hosszú nyár után valamilyen kikapcsolódásra vágysz, akkor egy remek programajánlatunk van a számodra! Semmiképp se hagyd ki Mamagésa kurzusait Londonban!

Soma Mamagésát, vagy igazi nevén Spitzer Gyöngyit senkinek sem kell bemutatnunk, színes egyéniségével régóta feltűnt a magyar közéletben. Pályafutását énekesként kezdte, a hírnevet, amely országosan ismerté tette, azonban a Megasztár tehetségkutató műsorában szerezte, ám Londonba most más céllal érkezik. 2006 óta elismert író, és emellett kurzusokat, nyári táborokat is tart.

Akár Te is spirituális élményekkel gazdagodhatsz, ha részt veszel a kurzusokon, melyek szeptember 6-án startolnak Londonban. A kurzusok témája illetve feladata az önbizalom, a belső erő fejlesztése. Ezek nem klasszikus értelemben vett kurzusok vagy előadások. Itt nem az előadót hallgatod, nem teszteket töltesz ki, sőt még számon sem kérik a leadottakat, hanem egy interaktív “terápián” veszel részt.
  Soma kétféle hétvégi kurzustípussal indul neki Londonnak, hogy Dr. Csernus után ő is meghódítsa a Temzeparti fővárost. Az egyik az 1x2 napos, azaz egyszeri alkalommal szombat és vasárnap. A nyolc-nyolc órán át tartó kurzuson megismerheted önmagad. Szembenézel majd félelmeiddel és a megfelelni akarással. A cél, hogy egyre inkább a saját életedet éld, és ne azt, amit mások szabnak meg Neked. Somától olyan technikákat tanulhatsz, amelyeket később is alkalmazhatsz, kiegyensúlyozottabbá teszik életedet.

A másik londoni kurzustípus a 2x2 napos, azaz kéthétvégés. Természetesen a cél itt is ugyanaz, de itt hosszabb idő áll rendelkezésedre, így több módszert sajátíthatsz el, valamint több a gyakorlati rész és a meditáció. Mindkét kurzus lehetőséget kínál arra, hogy elérj egy olyan állapotot, amelyben nincsenek gátak, és teljesen ellazulhatsz. Akik ezt a hétvégét választják, házi feladatot is kapnak. A házi feladat lényege, hogy a második alkalommal már könnyebben tudjatok dolgozni, személyesebb legyen a kurzus, így a csapat “összekovácsolódása” is egy ajándék lehet számodra.

Ne hagyd ki Londonban Soma Mamagésa kurzusait, hiszen amellett, hogy kiegyensúlyozottabbá válhatsz, végre lazíthatsz is a nyári pörgés után!

Kincsverő Krisztina